Dependency Tree

Universal Dependencies - Hungarian - Szeged

LanguageHungarian
ProjectSzeged
Corpus Parttrain

Select a sentence

Showing 501 - 600 of 910 • previousnext

s-501 A szépet, a jót kell megmutatni.
s-502 Ha a magasabb rendűre irányul a figyelmünk, mi is magasabb rendűek leszünk.
s-503 Három fotós háromféleképp fotózta le a szobrot.
s-504 Török Andrásé az ötlet, én nagyon örültem neki.
s-505 Mindig is szükségem volt fotókra a műveimről.
s-506 Anynyit nézem a munkámat, hogy a végén már nem látom.
s-507 A fénykép újra megmutatja.
s-508 Most művészi fotók készültek a Jaguárról, nagyon szépek és tanulságosak, megmutatják, hogyan gondolják tovább mások az én gondolataimat.
s-509 Lelkileg is jót tett: érzem, nem dolgoztam hiába egy évig.
s-510 Hová akar eljutni művészként?
s-511 Az úton járni kell és nem megérkezni de ez a veszély nem is fenyeget.
s-512 Járni próbálok az úton, majd kiderül, merre visz.
s-513 A Tui név is a keleti filozófiákra utal?
s-514 Ez a művésznevem, amit kétévesen választottam.
s-515 Az édesanyám Micurinak becézett, amit én csak Mituinak tudtam kiejteni.
s-516 Ebből lett a Tui.
s-517 Erre hallgatok, ez a nevem.
s-518 Az egyetlen dolog az életben, amivel azonos vagyok.
s-519 Minden mással problémám van.
s-520 Ötödik alkalommal nyújtják át ma este a Szentgyörgyi István színművészeti díjakat a budapesti Fészek Klubban.
s-521 Az alapítvány romániai színikritikusokból álló kuratóriuma az idén három 'élő legendának' ítélte oda a kitüntetést.
s-522 A filmvásznakról is jól ismert Orosz Lujza szinte egész pályája Kolozsvárhoz kapcsolódik.
s-523 1950-ben végzett az akkor még itt működő Magyar Művészeti Intézetben, de már 1948-tól tagja a színháznak.
s-524 Gyönyörű színpadi beszédét gyakran emlegetik példaként, nem véletlenül tanított diplomája kézhezvétele után négy éven át beszédtechnikát a főiskolán.
s-525 A színiirodalom legszebb szerepeit alakította.
s-526 A magyarországi nézők többek között a történelmi fordulat után Budapestre látogató kolozsvári társulat A buszmegálló című produkciójában láthatták.
s-527 1992-ben ő volt az Öregasszony Spiró György Csirkefejének Szamos-parti előadásában az Anya szerepét alakította Camus A félreértés című színművében.
s-528 A kolozsváriak 1990-es vendégjátékán tapsolhattunk Senkálszky Endrének is, aki éppen hatvan esztendeje aktív tagja a Magyar Színháznak.
s-529 Rendezőként, pedagógusként is dolgozott, 1964 és 1969 között pedig az intézmény igazgatója volt.
s-530 Októberben töltötte be a 85. életévét, de a kor színpadi munkáján nem hagyott nyomot.
s-531 Decemberben, a kolozsváriak tervezett Vígszínház-beli vendégjátékán erről a budapesti közönség is megbizonyosodhat, amikor is majd Shakespeare Troilus és Cressidájának Teiresziászaként láthatjuk őt a magyar fővárosban.
s-532 Zsoldos Árpád is jól ismert és kedvelt színész Magyarországon: elég, ha csak a szentgyörgyi színház nagy sikerű Hegedűs a háztetőn című musicaljében nyújtott madárcsontú, mégis hihetetlenül erős Tevje-alakítására gondolunk.
s-533 1955-ben végzett a marosvásárhelyi főiskolán, több színháznak is tagja volt, de legnagyobb alakításai a Tamási Áron Színházhoz fűzik, ahol ma is dolgozik.
s-534 Gratulálunk a kitüntetetteknek, és további sok sikert kívánunk nekik!
s-535 Újraöntik és eredeti helyén ismét felállítják Bory Jenő szobrászművész (1879-1959) Sebzett hős című alkotását.
s-536 A szobrot 1925-ben I. világháborús emlékműként a Budapesti Műszaki Egyetem udvarán állították fel, s az 1950-es években döntötték le.
s-537 (Bronzanyagát a Sztálin-szobor készítésénél használták fel.)
s-538 Az eredeti gipszminta alapján negatívokat készítenek a 3,4 méter magas szoborról, majd a viaszkópiák alapján Gödöllőn egy magánöntődében újraöntik a szobrot.
s-539 Az Árgus Kiadó a szobor újraöntésével egyidejűleg albumot jelentet meg a szobrász születésének 120. és halálának 40. évfordulója alkalmából.
s-540 A kiadvány 160 színes fotó segítségével ad képet az alkotó munkásságáról.
s-541 Nevezetes hősök térnek vissza a mozinézők életébe ezen a héten.
s-542 Ki újjászületve, ki saját nyomdokain haladva.
s-543 (Ilyen is van: körbe-körbe.)
s-544 Az egyik gyermekkorunk hőse, Tarzan, a másik felnőttkorunk hérosza, James Bond.
s-545 Tényleg hihetetlen, de Edgar Rice Burroughs híres regényhőse eddig már vagy ötvenszer kelt életre a mozivásznon, de rajzfilmen most először elevenednek meg kalandjai a Walt Disney Stúdió produkciójában.
s-546 Mindaz a képzeletszülte meseelem, ami a gorillacsaládban nevelkedő embergyerek regénybeli történetének kalandos feszültséget és romantikus lendületet kölcsönzött, ezúttal a rajzfilm műfajában levetette az élő megjelenítés korlátait.
s-547 Itt minden megtörténhet egy az egyben, még az is, hogy Tarzan beszélget az állatokkal, hogy úgy mozog, mint ők, akiktől a dzsungelélet minden fortélyát el kellett tanulnia az életben maradáshoz.
s-548 Az egész estés rajzfilm készítői egyszerű, kedves történetet mesélnek egy lényről, aki az állatok között tapasztalja meg a szeretet, a családi összetartozás erejét, s aki ember mivoltára ébredve is inkább a dzsungelt választja.
s-549 Gyerektörténet a Disney-feldolgozás, de felnőtt szemmel is élvezetes kaland a dzsungel térbe helyezett látványa, Tarzan fantasztikus szörfözései-forgásai az ágak között, és különösen szórakoztató a dzsungelkutató professzor lánya, Jane figurája, akinek a megjelenésével Tarzannak a szerelem, a nézőnek pedig a rajzfilmek éltető eleme, a kifogyhatatlan humor lép a történetbe.
s-550 A hibátlanul sikerült szinkron mellett a magyar változat meglepetése, hogy Phil Collins remek ritmusú betétdalait Ákos énekli, saját műfordításában, hibátlan stílusérzékkel.
s-551 A 007-esből szám szerint ezúttal a 19. filmadagot fogyaszthatja a nagyérdemű, de ennél is lényegesebb, hogy A világ nem elég című új opusz tanúsága szerint James Bond láthatóan egy időre megint emberére talált: Pierce Brosnan angolos eleganciája, kíméletlen hidegvére, na és persze az, hogy férfias és szívtipró, megfelel a hírhedten legyőzhetetlen szuperkém iránti elvárásoknak.
s-552 A nagy elődök (Sean Connery, Roger Moore) játékában fellelhető irónia Brosnannek ugyan nem az erőssége, de hál ' isten nem is erőlteti sem ő, sem a történet kiagyalói.
s-553 A digitalizált látvánnyá felturbózott kalandok sorjázásában tán kevesebb is az idő, elég munkájába kerülhet a stábnak már az is, hogy az intellektus fölénye azért name vesszen ki hősünkből az elképesztő csodaketyerék mellett.
s-554 Mert elsülhet kezében a szemüvegszár (elsül: talált, süllyedt), de az igazi teljesítmény mégis az, hogy még idejében rájöjjön, két gyönyörűséges közül az olajmilliárdos Sophie Marceau vagy az atomtudós Denise Richards érdemes -e a megmentésre.
s-555 A történet ismét nemzetközi, de persze már egyáltalán nincs semmi pikantéria abban, hogy az egykori nagy, igazi (hidegháborús) ellenség, a volt Szovjetunió területe, s ebben is főként a Baku környéki olajmező az összekuszálódott szálak csomópontja.
s-556 A rosszfiúk része szláv akcentussal töri az angolt, de ez, valljuk be, csak arra a nyomorúságra utal, amelyben az utóbbi évek szegény akciófilm-forgatókönyvírói kénytelenek kiizzadni egy valamirevaló főgonoszt a kémhistóriájukhoz.
s-557 Van viszont üldözés sítalpakon és sárkányrepülőn, motorcsónakon és olajvezetékben, és még egy atom-tengeralattjáró belseje is fontos szerepet kap, de ott már Bond az idővel is harcban áll, hogy megmenthesse az emberiséget.
s-558 Merthogy alább természetesen változatlanul nem adja.
s-559 Bécs Budapest - Wien Budapest 2000 címmel kétnyelvű album látott napvilágot a Well-Press Kiadó gondozásában.
s-560 A kiadványban a két város hasonlóságát és különbözőségét két alkotópáros mutatja be: Bécset Hernádi Gyula író és Szebeni András fotóművész láttatja magyar szemmel, míg Budapestről Gerhard Tötschinger osztrák író-rendező mondja el a véleményét, s az immár 43 éve az osztrák fővárosban élő Kalmár János fotóművész fedezi fel a maga és az olvasók számára.
s-561 A kiadó tájékoztatása szerint a szerzők mindenekelőtt a hétköznapi életre összpontosítottak: mindkét városban elsősorban a kávéházi kultúra, az étkezési szokások, a zene világa, a különleges építőművészeti részletek és sajátosságok, a két város hírességei, az emberi kapcsolatok megnyilvánulása érdekelte őket.
s-562 A kiadvány keddi bécsi 'premierjét' követően a budapesti sajtóbemutatót ma tartják.
s-563 A tízezer példányban megjelenő album megszületéséhez mindkét fővárosban több rendezvény is kapcsolódik.
s-564 Így például Bécsben és Budapesten is tíz-tíz számozott kötet kerül kalapács alá, s az árverésen összegyűlt összeget tíz-tíz alapítványnak ajánlják fel.
s-565 A magyar fővárosban december 8-án a Néprajzi Múzeumban kerül sor az album 1-től 10-ig sorszámozott példányainak az aukciójára, míg Bécsben várhatóan a jövő év februárjában rendezik meg a licitet.
s-566 A horvát parlament szerdán alkotmányerejű törvényt fogadott el arról, hogy ideiglenesen a szábor elnöke helyettesítheti a köztársaság elnökét.
s-567 A horvát elnök egészségi állapota mindeközben tovább romlott, és sajtóértesülések szerint egy neves horvát építészt már felkértek arra, hogy tervezze meg Franjo Tudjman síremlékét.
s-568 A testület rendkívüli ülésén kétharmados szavazattöbbséggel elfogadott törvényt azonnal ki is hirdették, így az azonnal érvénybe is lépett.
s-569 Az alkotmányerejű törvénnyel lehetőség nyílik arra, hogy name váltsák le tisztségéből Franjo Tudjman köztársasági elnököt, akit 24. napja súlyos állapotban kórházban ápolnak.
s-570 A horvát alkotmányban csak a tartós akadályoztatás fogalmát rögzítették, amely az államfő helyettesítésének esetére kötelezően előírta új elnökválasztás kiírását is.
s-571 Az új törvényben az alkotmányban foglaltaknak megfelelően kimondták, hogy a köztársasági elnököt csak a parlament elnöke helyettesítheti ideiglenesen.
s-572 Az ideiglenes helyettesítés dátumáról maga az államfő dönt írásban.
s-573 Ha erre nem képes, a kormánynak az államfő akadályoztatásától számított 30 napon belül az alkotmánybíróságtól kell kérnie a köztársasági elnök ideiglenes helyettesítésének kihirdetését.
s-574 A helyettesítés legfeljebb 60 napig tarthat.
s-575 Ha az ideiglenes helyettesítés okai ezek után is fennállnak, a kormány kezdeményezheti az alkotmánybíróságnál, hogy ismét állapítsa meg az elnök ideiglenes akadályoztatását.
s-576 Vladimir Seks, a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) frakciójának vezetője a parlamenti vitában egyebek között arra hivatkozott, hogy a kórházban kezelt államfő 'él, aki orvosaival együtt az életéért küzd, és pártja semmilyen okkal sem foszthatja meg őt az államfői tisztségtől'.
s-577 Az ellenzéki pártok képviselői az alkotmányerejű törvény ellen szavaztak, egyebek között arra hivatkozva, hogy a kormánypárt nem tartja tiszteletben az alkotmányban foglaltakat, és nem hajlandó megállapodni a parlamenti választások időpontjáról sem.
s-578 Az alkotmány szerint a parlament november 27-i feloszlatását követő 60 napon belül parlamenti választásokat kell tartani, de a pontos dátumról még nem született döntés.
s-579 Súlyosnak minősítette a horvát köztársasági elnök egészségi állapotát a Tudjmant kezelő zágrábi orvoscsoport.
s-580 A Globus című zágrábi hetilap orvosi körökre hivatkozva azt jelentette, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezhet Tudjman halála.
s-581 Az újság szerint az államfőt november 1-jén már későn legalább két nappal bélátfúródása után operálták meg, ami súlyos hashártyagyulladást és vérmérgezést okozott szervezetében.
s-582 A Jutarnji List című ellenzéki napilap szerdai számának címoldalán A legrosszabb várható címmel arról adott hírt, hogy 'többé már az intenzív kezelés sem segít' az elnökön.
s-583 Az újság megszólaltatta Ante Vulin ismert építészt, aki megerősítette: néhány nappal ezelőtt felkérték arra, hogy tervezze meg Franjo Tudjman sírhelyét.
s-584 A Vecernji List című napilap úgy értesült, hogy a Dubrava kórházban lélegeztető készülékkel segítik Tudjman szervezetének működését, de az államfő nincs kómában.
s-585 Milos Zeman cseh és Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő szerdán Pozsonyban aláírta az egykori Csehszlovákia két utódállama: a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság közötti eddig befejezetlen és évek óta sok vitát kiváltó vagyonmegosztás közös végrehajtási módozatait rögzítő szerződést.
s-586 A megállapodás szerint a cseh kormány jelképes összegért: 1, azaz egy cseh koronáért megvásárolja a Cseh Nemzeti Banktól azt a 30 milliárd koronát kitevő szlovák adósságot, amely miatt Prága a szövetségi Csehszlovákia 1992 végén történt kettéválása óta, hétéves huzavona után sem volt hajlandó kiadni Pozsonynak az egykor közös nemzeti bank prágai páncéltermeiben őrzött 4,2 tonna aranykincset.
s-587 Pozsony soha nem ismerte el a cseh követelés jogosultságát.
s-588 A volt cseh és a volt szlovák miniszterelnök éveken át nem tudott megállapodni a vagyonrendezés nyitott kérdésében.
s-589 Milos Zeman és Mikulás Dzurinda azonban alig egy éve, közvetlenül a szlovákiai kormányváltás után máris egyezséget kötött, amelynek értelmében egy éven belül pontot tesznek az ügy végére.
s-590 Állták a szavukat: a szerződés ratifikálása után a szlovák aranykincs várhatóan a jövő év elején, azt követően kerülhet Pozsonyba, hogyha az egyezményt már a két parlament is ratifikálta.
s-591 'A két ország ezzel lezárta a múltat, egyszersmind a óriási mértékű együttműködés előtt nyitott teret' jelentette ki Zeman cseh kormányfő.
s-592 Bernard Kouchner, a koszovói ENSZ-közigazgatás vezetője szerdán közölte: megelégelte az ENSZ biztonságot és megbékélést célzó koszovói erőfeszítéseit érő bírálatokat.
s-593 Kouchner erről a Párizsban rendezett balkáni újjáépítési fórumon beszélt.
s-594 Az ENSZ francia koszovói különmegbízottja ismét felszólított a koszovói nemzetközi rendőrség létszámának növelésére.
s-595 Kouchner elmondta, hogy jelenleg 1700 nemzetközi rendőr tevékenykedik Koszovóban, és ez teljesen elégtelen.
s-596 ' 6 ezer rendőrre lenne szükségünk.
s-597 Hol vannak a francia rendfenntartók? ' tette fel a kérdést a különmegbízott.
s-598 Szakadár albán fegyveresek kedden este tüzet nyitottak egy szerb rendőrjárőrre Koszovó délkeleti határa mentén, a biztonsági övezet közelében: két rendőr megsebesült jelentette szerdán az RTS szerb állami tévé.
s-599 Az RTS rendőrségi közleményre hivatkozó beszámolója szerint a támadás a kizárólag albánok lakta Lucane és Konculj között történt.
s-600 A tévé szerint a támadók egy négytagú járőrre nyitottak tüzet.

Text viewDownload CoNNL-U