s-303
| Gyerevék arra hivatkoznak, hogy az elnökválasztás május 16-ai második fordulójában tömeges szabálytalanságok történtek, így például a zömmel karacsájok és oroszok lakta választási körzetekben több tízezren előre leadták a voksukat (többnyire azzal az ürüggyel, hogy a szavazás napján a hegyekben legeltetik a juhokat). |
s-304
| A visszaéléseket látván Gyerev stábja a voksolás bojkottálására szólított fel, ezért számos cserkesz településen és néhány oroszok lakta vidéken ki sem nyitották a szavazóhelyiségeket. |
s-305
| Csakhogy a részvételi arány mégis meghaladta az 50 százalékot, s Szemjonov a szavazatok 75 százalékával utasította maga mögé Gyerevet. |
s-306
| Már a voksok összeszámlálásakor nézeteltérés támadt a köztársasági választási bizottságban, ezért a testület nem tudta kihirdetni az eredményt, mire a helyi legfelsőbb bíróság érvényesnek ítélte a választást. |
s-307
| Ezt Gyerev megfellebbezte, s szövetségi szintre, a moszkvai legfelsőbb bíróság elé került az ügy, miközben a Kreml amolyan ideiglenes ügyvivőként Vlaszovot nevezte ki a köztársaság élére. |
s-308
| Július 23-án a moszkvai bírák salamoni döntést hoztak: visszautalták a kérdést a karacsáj-cserkesz legfelsőbb bíróság elé, s az a múlt pénteken ismételten megerősítette Szemjonov győzelmét. |
s-309
| Noha Gyerev ügyvédje még aznap beadta a fellebbezést, annak nincs halasztó hatálya. |
s-310
| A 14,1 ezer négyzetkilométer területű, 434 ezer lakosú észak-kaukázusi köztársaságban a jelek szerint teljes patthelyzet alakult ki, az etnikai szembenállás a kormány működését is megbénította. |
s-311
| A két 'államalkotó' nemzetiség között ugyanis annyira kiéleződtek az ellentétek, hogy feltehetően a választások megismétlése sem jelentene kiutat. |
s-312
| A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság 43 százaléka orosz, 33 százaléka karacsáj, és csak alig 10 százaléka cserkesz, igaz, az utóbbiakkal rokon abazinok aránya elég magas (7 százalék). |
s-313
| Gyerev hívei most azzal fenyegetőznek, hogy ha Szemjonovot mégis beiktatják, kiválnak a köztársaságból és helyreállítják az 1927 és 1957 között fennállt cserkesz területi autonómiát. |
s-314
| Az észak-kaukázusi köztársaság egyik leggazdagabb vállalkozójának tartott Gyerev 1997 tavaszán tűnt fel a nagypolitikában, amikor megnyerte a fővárosi polgármester-választást. |
s-315
| Szemjonov és Gyerev küzdelme etnikai szembenállássá fajult, az elnökválasztást erőszak és megfélemlítés, jó néhány merénylet kísérte, holott a térség szakértői szerint a türk népekhez tartozó karacsájok és az adige-abház csoporthoz sorolt cserkeszek korábban soha nem viszálykodtak egymással. |
s-316
| Igaz, az utóbbi időben a karacsájok egyre elégedetlenebbül nézték, hogy a legzsírosabb posztokat főként cserkeszek töltik be, s állítólag a kilencvenes évek privatizációjának is ők voltak a legfőbb haszonélvezői. |
s-317
| Ha nem sikerül kordában tartani az indulatokat, s netán megszólalnak a fegyverek, a karacsájok és a cserkeszek vitájába előbb-utóbb beavatkoznak a szomszédos rokon népek, ami a régió mozaikszerű etnikai összetétele miatt a konfrontáció kiterjedésével fenyeget. |
s-318
| A Karacsáj- és Cserkeszfölddel határos Kabard-Balkár Köztársaságban például a kabardok a cserkeszek, a balkárok a karacsájok mellett vannak, az Adige Köztársaság parlamentje már korábban támogatásáról biztosította Gyerevet, Ruszlan Ausev ingus elnök Szemjonov mellett lépett fel, míg Dagesztán két legnépesebb etnikuma, a kumikok és az avarok közül az előbbiek — türkök lévén — a karacsájoknak, az utóbbiak a cserkeszeknek szurkolnak. |
s-319
| Könnyen megjósolható az is, hogy az esetleges zavargásokat kihasználnák a csecsen gerillavezérek, akik a karacsájokkal szimpatizálnak ugyan, de kötődnek a Grúziától elszakadni igyekvő abházokhoz is, akik viszont rokonai a cserkeszeknek. |
s-320
| Még nem látszik, hogy sikerrel jár -e a dél-koreai gazdaság egyik jelképeként emlegetett Daewoo-csoport átszervezése, ám szöuli megfigyelők máris azt latolgatják, melyik cég lehet a politikai és gazdasági életet uraló nagyvállalatok ellen meghirdetett államfői kampány következő áldozata. |
s-321
| A mamutcégek átszervezéséhez ugyanakkor elengedhetetlen, hogy folytatódjék az utóbbi hónapok gazdasági fellendülése. |
s-322
| Közös vacsorára invitálta a múlt héten a dél-koreai államfő az ország öt legnagyobb vállalatbirodalmának — szöuli szóhasználattal chaeboljának — a vezérét, ahol a válogatott finomságok mellett felszolgálták a feketelevest is. |
s-323
| Kim De Dzsung azzal vette el a cégvezérek étvágyát, hogy bejelentette: a jövőben megtisztítja a chaebolokat a családi irányítástól, s megnehezíti a vállalatbirodalmak örökölhetőségét. |
s-324
| Jóllehet hasonló terveket már korábban is hangoztatott, az elnök szavainak ezúttal az adott nyomatékot, hogy két héttel korábban kormánya nem volt hajlandó mentőövet dobni a második legnagyobb hazai chaebolnak, az eladósodott Daewoonak, amelynek a feldarabolása már meg is kezdődött (HVG, 1999. augusztus 28.). |
s-325
| A Daewoo bukása szakértők szerint új korszakot jelez, s arra utal, hogy Kim elnök hozzálátott két évvel ezelőtti választási kampánya ígéreteinek végrehajtásához, azaz az ország politikai és gazdasági életét behálózó mamutcégek hatalmának a megnyirbálásához, a nyugati típusú gazdasági rendszer kialakításához. |
s-326
| Igyekezetét segítheti, hogy ezzel egy időben Dél-Korea kilábalni látszik az ország történetének legsúlyosabb gazdasági válságából, az 1997. végi pénzügyi krachból. |
s-327
| A makrogazdasági adatok többsége hónapok óta kedvező, nemrég hozták nyilvánosságra Szöulban, hogy a hazai össztermék (GDP) a második negyedévben 9,8 százalékkal nőtt, szemben az egy évvel korábbi hasonló időszak 7,2 százalékos visszaesésével. |
s-328
| Ennek alapján közgazdászok az egész évre legalább 7 százalékos növekedést jósolnak, miután tavaly 5,8 százalékos recessziót mértek. |
s-329
| Az ipari termelés 22,6 százalékkal nőtt, a nagy- és kiskereskedelmi eladások értéke 10,8 százalékkal haladja meg az előző évi eredményt, a gyárak kihasználtsága a tavalyi második negyedéves 71,3 százalékról 76,8-ra javult. |
s-330
| A napokban nyilvánosságra hozott júliusi adatok pedig számos területen még ennél is jobbnak bizonyulnak, az ipar legtöbb ága elérte az 1997 előtti szintet. |
s-331
| A termelés fellendülésének hátterében elemzők szerint a kereslet élénkülése áll, a cégek többsége hozzálátott tavaly kiürült készleteinek a feltöltéséhez. |
s-332
| A konszolidálódásra utal az is, hogy évek óta először enyhült a munkanélküliség, az első negyedévben mért 7,8 százalékkal szemben április és június között csak 6,6 százalék volt. |
s-333
| Igaz, az egykor teljes foglalkoztatottságot hirdető Dél-Koreában még ez is igen magas aránynak számít. |
s-334
| A fellendülés — mutatnak rá külföldi elemzők — egyelőre nagyon törékeny, s bármelyik chaebol válsága megakaszthatja. |
s-335
| A dél-koreai GDP 5, az export 10 százalékát adó Daewoo például az utóbbi években közel 50 milliárd dolláros adóssághegyet halmozott fel, s az év elejére kiderült, hogy képtelen a törlesztésre. |
s-336
| A beláthatatlan következményekkel járó csőd helyett a kormány nyomására a többségében állami kézben lévő hazai hitelező bankok a konglomerátum feldarabolására kötöttek megállapodást augusztus elején a Daewooval. |
s-337
| Vajon a Daewoo térdre kényszerítése önmagában sikernek tekinthető -e? — tette fel a kérdést a napokban a térség befolyásos gazdasági hetilapja, a Far Eastern Economic Review. |
s-338
| Az elemzés szerint korántsem. |
s-339
| A Daewoo-átalakítás ugyanis a többfordulós tárgyalások alatt a vártnál és a szükségesnél jóval kevésbé fájdalmasra sikeredett, ugyanakkor a jelenleg is elnöklő cégalapító, Kim Vu Csong nagy mestere a politikai és gazdasági útvesztőkből való kilábalásnak. |
s-340
| Ennek újabb jele, hogy az elnöki tanácsadókkal szemben máris el tudta érni, name váltsák le a megmaradó cég éléről, hanem az ő vezényletével hajtsák végre a talpra állást. |
s-341
| Az is veszélyt hordoz magában a szakértők szerint, hogy a leányvállalatok eladása a Daewoo feladata. |
s-342
| Könnyen lehet ugyanis, hogy a cég úgy fog taktikázni, még véletlenül se találjon rájuk vevőt. |
s-343
| Sok elemző attól tart, hogy a Daewoo-átalakítás esetleges kudarca láncreakciót vált ki, s több vele kapcsolatban álló nagyvállalat, illetve pénzintézet húzza le a rolót. |
s-344
| Ez pedig könnyen megrendítheti a válságból éppen kilábaló gazdaságot, ahogy történt 1997-ben, amikor a közepes chaebolnak számító Kia vált fizetésképtelenné, nyomában cégek egész sora kényszerült térdre, s végül Dél-Koreát az a megaláztatás érte, hogy el kellett fogadnia az IMF által közvetített 58 milliárd dolláros hitelcsomagot. |
s-345
| Ha a Daewoonál esetleg felemás eredmény születik, akkor megkérdőjeleződik az államfő chaebolellenes kampányának a határozottsága. |
s-346
| Eddig ugyanis csak néhány törvény és rendelet született — mint például a külföldi befektetések szabadabbá tétele —, s késik olyan alapvető és a chaebolok működésén túlmutató intézkedések meghozatala, mint az adórendszer reformja vagy a bankszektor gyökeres átalakítása. |
s-347
| A legnagyobb cégek mindenesetre igyekeznek elébe menni az elnök szándékainak. |
s-348
| A harmadik számú chaebol, a Samsung a napokban gyorsan megegyezett hitelezői egy részével a szintén tetemes adóssághegy átütemezéséről, néhány hónappal korábban pedig megvált pénznyelő autógyártási részlegétől. |
s-349
| Az első számú óriáscég, a Hyundai pedig szélsebesen kidolgozott egy saját átszervezési tervet, melynek során jelenlegi 79 leányvállalatából 2003 végére csak 26 marad. |
s-350
| A birodalmat öt nagy egységre bontják fel — mindegyik élére az alapító egy-egy fiúgyermeke kerül. |
s-351
| Ez utóbbi terv ugyan ütközik az államfő örökösödésellenes terveivel, de egyelőre nem érték támadások. |
s-352
| Bár sokan emlegetik következő áldozatként a Hyundait, elemzők rámutatnak, hogy helyzete több szempontból sem hasonlítható a Daewooéhoz. |
s-353
| A Hyundai a legtöbb tevékenységi területén piacvezető, gazdálkodása nyereséges, adósságainak nagy része pedig nem rövid lejáratú. |
s-354
| Ráadásul — vélik az elemzők — a koreai gazdaság az idén már biztos nem bír megemészteni még egy chaebolcsődöt, így az államfő aligha kockáztatja meg a Hyundai megszorongatását. |
s-355
| A gazdasági eredményekhez ugyanakkor politikai eltökéltségnek is társulni kell, s a bizonytalankodás, valamint a Daewoo-megállapodásban rejlő kiskapuk egyelőre nem ebbe az irányba mutatnak. |
s-356
| Mint ahogy az sem, hogy az egyik szöuli bíróság a napokban felmentette Kang Kjung Szik korábbi pénzügyminisztert és Kim In Ho egykori elnöki tanácsadót. |
s-357
| Őket azzal vádolták, hogy — rossz döntéseikkel és a helyzet súlyosságának elkendőzésével — felelősek voltak a gazdasági válság kirobbanásáért, s ezért eredetileg négy-, illetve hároméves börtönbüntetés kiszabását kérték rájuk. |
s-358
| Végül 'mindössze' annyiban találták bűnösnek őket, hogy hivatali hatalmukkal visszaélve nyomást gyakoroltak több bankra, nyújtsanak hiteleket az egyik gyengélkedő kisebb chaebolnak. |
s-359
| Így a vád által kért börtönbüntetés helyett megúszták azzal, hogy egy éven át nem gyakorolhatják állampolgári jogaikat. |
s-360
| A vártnál jóval gyorsabban lábal ki a délkelet-ázsiai térség az 1997-es pénzügyi válságból, amit mi sem jelez jobban, mint a régió tőzsdéinek szárnyalása. |
s-361
| A szingapúri, a maláj, a thai és a Fülöp-szigeteki börzék együttes kapitalizációja tavaly szeptember és az idén május között 214 milliárd dollárral nőtt. |
s-362
| Külön biztató, hogy a részvények nemcsak a hazai, hanem a külföldi befektetők számára is újra vonzóak. |
s-363
| Többnyire kedvezőek a makrogazdasági mutatók is. |
s-364
| A válságban leginkább érintett Dél-Korea, Szingapúr, Thaiföld, Malajzia, a Fülöp-szigetek és Indonézia — amelyek 1997-ben meredeken csökkenő GDP-t mutattak — az idén egytől egyig legalább 2,5-3 százalékos (egyes esetekben ennél is magasabb) növekedésben bíznak. |
s-365
| Az elsősorban a régión belül kereskedő országok többségében szűkült a kereskedelmi mérleg deficitje is, s az export és az import egyaránt fellendült. |
s-366
| Ha nem is szűnt meg, de látványosan apadt a költségvetési hiány is. |
s-367
| A szakértők egyetértenek abban, hogy a háttérben a legfontosabb külföldi piacok gazdasági fellendülése — különösen az USA tartós szárnyalása, valamint az EU növekedése — áll. |
s-368
| A belső tényezők között első helyen említik a fogyasztás felívelését: a háztartások és a vállalatok egyaránt hozzáláttak beruházásaik fokozásához. |
s-369
| Indonéziában például az autóeladások már közelítik az 1997 előtti szintet, Dél-Koreában újból megugrott a személyi számítógépek iránti igény, Thaiföldön az idei első fél évben 80 százalékkal több import-szeszesital fogyott, mint egy évvel korábban. |
s-370
| A fellendülés azonban — mutatott rá a minap a londoni The Economist elemzése — még igencsak erőtlen, s az éppen hogy megkezdett gazdasági reformok folytatása nélkül hamar megakadhat. |
s-371
| A tanulmány nem kis veszélyt lát: a pillanatnyi kedvező állapot arra sarkallhatja a térségbeli kormányokat, hogy — a társadalmi feszültségek kialakulását megelőzendő vagy szavazóik rokonszenvének elnyerése érdekében — visszalépjenek a fájdalmas következményekkel járó, de elengedhetetlen további reformintézkedésektől. |
s-372
| Közöttük is első helyen említik a szakértők a politikai nyomásra évtizedeken át puha hiteleket nyújtó bankszektor átalakítását. |
s-373
| E téren azonban eddig kevés történt, ugyan több országban is meghirdették — az átláthatóság megteremtése szempontjából is fontos — külföldi pénzintézetek beengedését, de egyelőre alig akad erre példa. |
s-374
| Jellemzőbb a bizonytalankodás és a huzavona, mint például Dél-Koreában, ahol hónapok óta képtelenek tető alá hozni a Korea First Bank és a Seoul Bank már többször is bejelentett, de mindeddig elhalasztott eladását. |
s-375
| A várakozások ellenére szenzáció nélkül zárult a Gazprom rendkívüli közgyűlése: nem távozott tisztéről a céget irányító Vjahirev, a néhány héten belül másodszor újjáválasztott igazgatótanács élére pedig ismét a cég alapító atyját, Viktor Csernomirgyin exkormányfőt választották. |
s-376
| Megy vagy nem megy Vjahirev? |
s-377
| Ezt találgatta heteken át a moszkvai sajtó azóta, hogy kiderült: a június 30-án megtartott évi rendes közgyűlés után újra össze kell hívni a Gazprom részvényeseit. |
s-378
| A Szergej Sztyepasin vezette kormány ugyanis bejelentette azt a szándékát, hogy négy helyett öt képviselőt delegál a Gazprom 11 fős igazgatótanácsába, amelynek élére egyébként a júniusi közgyűlés után Viktor Csernomirgyin exkormányfő, a cég alapítója s az azt operatívan irányító igazgatóság jelenlegi elnöke, Rem Vjahirev elődje került. |
s-379
| Korábban Nyikolaj Akszjonyenko első miniszterelnök-helyettes és Viktor Kaljuzsnij energetikai miniszter már tettek olyan értelmű nyilatkozatokat, hogy végre az állam ellenőrzése alá kellene vonni a Gazpromot, s sokan már kezdték temetni Vjahirevet, aki immár nyolcadik éve teljhatalmú úrként irányítja a világ földgáztermelésének 23 százalékát adó gigantikus vállalatot. |
s-380
| A megfigyelők zöme az igazgatótanácsban való állami részvétel növelését csak ürügynek vélte arra, hogy a rendkívüli közgyűlést kihasználva távozásra kényszerítsék Vjahirevet, akire a Kreml az utóbbi időben nem kis politikai nyomást gyakorolt, hogy rávegye az önkéntes lemondásra. |
s-381
| (Egyes lapértesülések szerint a titkosszolgálatok utasítást kaptak arra, hogy gyűjtsenek terhelő adatokat Vjahirevre és fiára, a Gazprom külkereskedelmi vállalatát, a Gazekszportot igazgató Jurij Vjahirevre nézve.) |
s-382
| Jelcin környezete régóta szeretne megszabadulni Vjahirevtől, akinek túlságos önállósága és a Jurij Luzskov moszkvai polgármesterhez fűződő jó viszonya a választások közeledtével egyre kétségesebbé teszi, hogy vajon a kormányzat a kampány során bele tud -e nyúlni a Gazprom kasszájába. |
s-383
| Csakhogy az igazgatóság elnökét kizárólag az igazgatótanács többségi szavazatával lehet elmozdítani posztjáról, viszont az államnak — amely már csak 38,37 százalékos részvénypakettel rendelkezik a Gazpromban — az augusztus 26-án megtartott rendkívüli közgyűlés után is csak öt képviselője van a testületben. |
s-384
| Az, hogy a Gazprom többi tulajdonosa elébe ment a kormány kívánságának, voltaképpen a Vjahirev-féle menedzsment együttműködési készségét jelezte. |
s-385
| Már csak azért is, mert mint Farit Gazizullin privatizációs miniszter, a gáztársaság igazgatótanácsi tagja a minap megerősítette, a kormány az idén egy újabb, 3,37 százalékos Gazprom-részvénypakettet is értékesíteni akar, azaz hamarosan tovább apad az állam részesedése. |
s-386
| Utoljára tavaly ősszel hirdettek pályázatot a Gazprom részvényeinek 2,5 százalékára, s azt a német Ruhrgas 660 millió dolláros ajánlatával nyerte meg, amely akkor további másfél százalékos részvénycsomag megvételére is opciót kapott. |
s-387
| Ez május végén meg is történt, s a Ruhrgas mintegy félmilliárd márkát fizetett azért, hogy üzletrészét a Gazprom esetében már meghatározónak számító 4 százalékra emelhesse (a 23,64 milliárd részvény körülbelül 30 százaléka természetes, 27 százaléka jogi személyek kezében van szétaprózva, míg a külföldiek tulajdoni aránya alig 5 százalék). |
s-388
| Az orosz mamutcég tavaly 553,7 milliárd köbméter földgázt és 9,45 millió tonna gázkondenzátumot termelt ki, ami az 1997-eshez képest mintegy 4 százalékos növekedést takar. |
s-389
| A Gazprom nettó árbevétele a társaság éves beszámolója szerint meghaladta a 171 milliárd rubelt, ami az 1998-as orosz hazai össztermék (GDP) 6,3 százalékának, a szövetségi költségvetési kiadások több mint 34 százalékának felelt meg. |
s-390
| A Gazprom üzemi eredménye 61,5 milliárd rubel volt, ám a rubel leértékelődéséből fakadóan konvertibilis valutákban jelentős kötelezettségekkel rendelkező cég pénzügyi vesztesége az adózás után elérte a 42,5 milliárd rubelt. |
s-391
| A PriceWaterhouse-Coopers által a nemzetközi könyvviteli szabályok szerint elvégzett átvilágítás egyébként ennél jóval nagyobb, 147,2 milliárd rubeles veszteséget mutatott ki, s ebben a nyugati auditorok 72 milliárd rubeles működési ráfizetést hoztak ki. |
s-392
| A tavaly augusztusi pénzügyi válság következményeit súlyosbította, hogy 1998-ban a világpiacon nyomott maradt a szénhidrogének ára. |
s-393
| Így a Gazprom hiába növelte az előző évihez képest 3 százalékkal 120,5 milliárd köbméterre a földgáz exportját, valutabevételei csökkentek. |
s-394
| Márpedig a Gazprom számára a kivitel létfontosságú, hiszen a belföldi és a FÁK-piacon hagyományosan bajok vannak a fizetéssel. |
s-395
| Az orosz belföldi fogyasztók 1998-ban átlagosan csupán a leszállított gáz 11,7 százalékát, a FÁK-tagállamok vevői 8,6 százalékát egyenlítették ki pénzben, a többi vagy az orosz óriásvállalat 1999. január 1-jén összesen 135,3 milliárd rubelre rúgó kinnlevőségét gyarapította, vagy alacsony likviditású értékpapírok, illetve klíringelszámolás formájában folyt be. |
s-396
| A FÁK-országok — mindenekelőtt Ukrajna és Belarusz — 1998 végére 32,4, az oroszországi vásárlók összesen 102,9 milliárd rubeles tartozást halmoztak fel a Gazprommal szemben. |
s-397
| Ami az utóbbiakat illeti, az adósok legnagyobb csoportját a az energetikai vállalatok alkotják, de a különböző, költségvetésekből finanszírozott szervezetek adósságállománya is csaknem elérte a 12 milliárd rubelt. |
s-398
| A belföldi nemfizetések problémáját jól érzékelteti, hogy az oroszországi fogyasztók össztartozása nem egészen 20 milliárd rubellel meghaladta a tavalyi folyó vásárlásaik értékét. |
s-399
| Vagyis az orosz reálgazdaság egyik fő hitelezője végső soron a Gazprom. |
s-400
| Éppen hatalmas kinnlevőségeire hivatkozva tud évek óta engedményeket kijárni az adóhatóságnál Vjahirev, aki azzal érvel, hogy ha már egyszer közvetve az állam is adósa a Gazpromnak, a kormány legyen megértőbb a céggel korábban keletkezett köztartozásainak átütemezésében. |
s-401
| Mindez azonban aligha menti fel a Gazprom jelenlegi menedzsmentjét a cég gazdálkodásának meglehetősen alacsony hatékonyságára vonatkozó vádak alól. |
s-402
| Annál is inkább, mivel a Kommerszant-Vlaszty hetilap úgy tudja, hogy a földgáz termelői árának mindössze 5-10 százalékát teszi ki az önköltség, a Gazpromnak tehát bőven vannak tartalékai. |