Dependency Tree

Universal Dependencies - Hungarian - Szeged

LanguageHungarian
ProjectSzeged
Corpus Parttrain
AnnotationFarkas, Richárd; Simkó, Katalin; Szántó, Zsolt; Varga, Viktor; Vincze, Veronika

Select a sentence

Showing 305 - 404 of 910 • previousnext

s-305 'Ki ez?' kérdezte a magyar kommunisták első embere.
s-306 Péter Gábor pár perc múlva jelentette: csak egy orvos, aki a partizánok között gyógyított.
s-307 A nevét azért felírták.
s-308 És amint lehetett, el is jött érte a 'meseautó'.
s-309 Hogy hat éven át tovább vívja Borban megkezdett csatáját.
s-310 Amikor nem olyan régen a balkáni háborúról olvastam, bevallom, csak és kizárólag öreg orvos barátomra gondoltam.
s-311 Aki egyszer azt mondta: őrület, hogy két szomszéd nép között a háború legyen az egyetlen megfelelő érintkezési forma.
s-312 Persze könnyen tehette, hogy ilyeneket mondjon.
s-313 Akkor már diligyógyász volt a Lipótmezőn.
s-314 Így nevezik az Európai Unió és a szerb ellenzék közötti megállapodást, amelynek köszönhetően a 'szabad városok' copyright by Bodo Hombach, (EU) fűtőolajhoz jutnak.
s-315 Bőven akadnak olyan szerbiai települések, ahol nem a szerb kormánypártok egyikének a jelöltje győzött, de első körben Nis és Pirot lakóit töltheti el némi melegség, mikor megérkezik az EU kora karácsonyi ajándéka, amellyel majd befűtenek.
s-316 A lakásokban.
s-317 A Nyugattól minden adandó alkalommal a Jugoszlávia elleni szankciók eltörlését kérő szerb ellenzéki vezetők, ha a gazdasági zárlat feloldását nem is, azt legalább elérték, hogy 350 tonna fűtőolajhoz jutnak a polgárok.
s-318 Hacsak a jugoszláv utakon, némi hatósági közreműködéssel, lába nem kél a szállítmánynak.
s-319 Optimista lelkületű ember már erre is azt mondja: kezdetnek nem rossz.
s-320 A realista a szándékot látja benne, no meg azt: ennyire tellett.
s-321 A megátalkodott, negatív kisugárzású pesszimista meg persze kérdezhetné, miért csak most, miért nem előbb?
s-322 Hiszen már szeptemberben, sőt a NATO-bombázások idején tudni lehetett: a szétlőtt finomítók egyhamar nem fognak teljes kapacitással működni, a tél viszont legalább olyan pontosan megérkezik, mint az újvidéki olajtartályokra a lézerirányítású bomba.
s-323 A mostani segély viszont felfogható próbának, melynek sikerétől függ a további segélyezés.
s-324 Brüszszelben nem is tagadják: a folytatás attól függ, hogy az elkövetkezendő tíz napban rendben megérkeznek -e Nisbe és Pirotba a szállítmányok.
s-325 Az olaj sikeres célba érésétől azon túl, hogy a két szerbiai város lakói nem fognak dideregni és azon tanakodni, miből is fizessék ki az addig mértékkel felhasznált villanyáramot ösztönző hatással kellene hogy legyen az ellenzéki pártokra.
s-326 Legfőképpen a Demokrata Párt és a Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO) vezetőire.
s-327 Bár Zoran Djindjics az isztambuli EBESZ-konferenciát követően bejelentette: a szerb ellenzék kész az együttműködésre.
s-328 Az SPO első embere, Vuk Draskovics semmit sem jelentett be, csak a szankciók feloldását sürgette.
s-329 Az oly sokat és sokak által sürgetett ellenzéki összefogás meg mintha csak nem körvonalazódna.
s-330 A két vezér közötti kapcsolat finoman szólva igen rideg.
s-331 Rájuk férne némi fűtőolaj-szállítmány, hogy a fagyos viszony felengedjen, és ők is hasonlóan az unióhoz name csak a frázisok terén legyenek energikusak, hanem a demokráciát illetően is.
s-332 Amíg hatalmi rivalizálásukat nem szüntetik meg, a demokráciára fordítható energia csak a fele lesz annak, amire amúgy képesek lennének.
s-333 Többéves tologatás után újra elnapolta Budapest közlekedésének fejlesztési tervét.
s-334 Az elutasított javaslat első mondataiban leszögezi: a tömegközlekedés pénz hiányában évek óta folyamatosan romlik, ezért az emberek egyre többen ülnek át autóba, hogy a száz évvel ezelőtt kialakult és pénz hiányában sok helyen még ugyanolyan minőségű úthálózaton álljanak a dugóban.
s-335 Nem nehéz megjósolni: az elnapolt terv olyan nagyszabású fejlesztéseket javasol, melyeket a közelgő közlekedési krízis ellenére sem tud a főváros természetesen pénz hiányában megvalósítani.
s-336 Ha a szemlélő túlteszi magát az egy éve tartó és várhatóan tovább durvuló főváros-kormány vitán, akkor is látszik, hogy a nagyobb beruházások még közös finanszírozásban is túl nagy falatot jelentenének.
s-337 Ha összeadjuk a főbb tételeket, amelyeket a fejlesztési terv kiemelt jelentőségű beruházásnak nevez, a szükséges összeg meghaladja az 500 milliárd forintot.
s-338 Ez a summa a főváros éves költségvetésének közel hatszorosa.
s-339 Hiába nyilvánvaló, hogy a nagy fővárosi közlekedési fejlesztésekben az államnak is részt kell vennie, még ha a politikai akarat meg is van, akkor sem lehet ezt a hatalmas beruházási igényt kielégíteni.
s-340 Elég, ha arra gondolunk, hogy az elmúlt tíz évben a fővárosnak aránylag kedvező politikai konstellációk ellenére is egy szem híd és a Hungária körútnak egy szakasza tudott megépülni.
s-341 Új metró, gyorsvasút nem létesült, holott a terv pont ezek építését szorgalmazza.
s-342 Ha beigazolódik a jóslata, és tíz éven belül háromszorosára a jelenlegi 350 ezres fővárosi járműpark, akkor mindenki, legyen az kormányfő vagy főpolgármester, a saját bőrén tapasztalja, hogy az elmúlt évek fejlesztési üteme megegyezik a csúcsidőben araszoló autók sebességével.
s-343 A fejlesztési terv ezért most elsősorban felkiáltójelként funkcionál, ami felhívja a figyelmet arra: mekkora szakadék tátong a van és a kell között.
s-344 A mélységbe pedig most kellene belebámulni ahhoz, hogy később bele name szédüljön az ember.
s-345 Ebben pedig a kormány és a főváros felelőssége egyforma.
s-346 'A fiatal zeneakadémistát hibátlan alakításával, szép baritonjával a közönség azonnal szívébe zárta, hangosan ünnepelte.'
s-347 Így szólt egy rádiókritika az 1949. október 18-i Carmen-előadás Moraleséről, Melis György első operaházi fellépéséről.
s-348 Az azóta eltelt évtizedek alatt a fiatal baritonistából a magyar zenei élet egyik vezető alakja, élő legenda vált.
s-349 Olyan énekes, aki tökéletes átéléssel, szenvedéllyel, humorral alakítja lírai, drámai és buffoszerepeit.
s-350 Aki nemcsak az operaszínpadon remekel, hanem kiváló dalénekes és oratóriumszólista is s aki gyakorta tűz műsorára új műveket.
s-351 És akit ma is gyakorta ünnepel az Ybl-palota közönsége.
s-352 Ma este az Operaházban jubileumi előadással köszöntik pályakezdésének fél évszázados évfordulóját.
s-353 Az előadás első felében a Cosi fan tutte I. felvonása hangzik fel, ezt követően pedig a Cigánybáró I. felvonása.
s-354 Miért éppen ezeket a műveket választotta?
s-355 Mozart operája örökérvényű remekmű, amelynek minden korban van mondanivalója.
s-356 Először Don Alfonsót alakítottam benne, majd Guglielmo lettem, több év elteltével pedig ismét megkaptam az öreg filozófus szerepét.
s-357 Nagyon szeretem a darabot, s most is rendszeresen színpadra lépek benne.
s-358 Johann Strauss műve pedig azért jutott eszembe, mert csodálatos muzsika, ami a dalszínházban mindig is a legnagyobb énekesek előadásában hangzott fel.
s-359 Egyébként is szeretem az operettet, mulattat, s mindig szívesen szerepeltem ilyen darabokban.
s-360 Amikor először énekelt a Carmenben, gondolt arra, hogy ötvenéves évfordulót is ünnepelhet majd ezen a színpadon?
s-361 Az ember csak reménykedhet, s igyekezhet a hangjával hosszabb és rövid távon is gazdálkodni.
s-362 Különösen akkor, ha egy olyan dalszínháznak a tagja, mint a budapesti Opera.
s-363 Egyébként a vezetőség feladatának és kötelességének tartom ma is, hogy megfelelő módon építse fel a fiatal művészek pályáját, hogy olyan ritmusban kapják a mind nehezebb és nehezebb szerepeket, hogy az technikailag biztonságos legyen, s így valóban szép és tartalmas pályát énekelhessenek végig.
s-364 Én pontosan emlékszem egy negyvenöt esztendővel ezelőtti beszélgetésre, amelynek minden szavát megfogadtam.
s-365 Akkoriban kezdtem egyre jelentősebb szerepeket kapni, s egy Bánk bán után, amelyben akkor Biberachot alakítottam, Palló Imre, a kiváló bariton azt mondta nekem: ' Gyuri fiam, name felejtsd el, előadás után indulás haza.
s-366 Fürdés, egy szerény vacsora és alvás. '
s-367 Ő is ilyen napirend szerint élte az életét, nem véletlen, hogy szintén hosszú pályát tudhatott magáénak.
s-368 Ez alatt a fél évszázad alatt szinte az egész baritonrepertoárt elénekelte, egyedül Wagner darabjaiban nem lépett színpadra.
s-369 Ezt ma is sajnálom.
s-370 Rám osztották ugyan 1964-ben a Tannhäuser Wolframját, ami gyönyörű, lírai baritonszerep, s a felújítás dirigense Ferencsik János volt, de éppen akkor kaptam életem leglényegesebb külföldi felkérését is: Walter Felsenstein hívott meg a Komische Operbe, a Don Giovannira.
s-371 Ez a szerep nem egy embert, hanem egy tucatot kívánt.
s-372 Emberfeletti feladat volt, hiszen minden hangjegyre meg volt a kötelező mozdulat.
s-373 Felsenstein elégedett lehetett velem, mert a bemutató után óriási havi fizetést ajánlott, és felkért, vállaljam el Berlinben a Falstaffot is.
s-374 S bár nagyon viszonyban voltunk, és meghatározó volt életemben ez a vendégszereplés, nemet mondtam.
s-375 Valami tudat alatt mindig működött bennem, valami megérzés, hogy mikor mit vállalhatok el, s talán ennek köszönhetem, hogy most is színpadra tudok lépni.
s-376 A három alapkövetelményem a következő: tisztán énekelni, szépen beszélni és meggyőzően játszani.
s-377 A szép beszéd egyébként is kiemelkedő szerephez jut pályáján, hiszen minden évben egyszer díjátadóként lép színpadra az Operaházban, hogy a szép magyar kiejtésért alapított elismerését az erre legméltóbbnak talált kollégájának átnyújtsa.
s-378 S annak ellenére, hogy iskoláskorú volt, amikor a szlovák nyelv mellett megtanult magyarul is, az egyetlen operaénekes, aki megkapta a Kazinczy-díjat.
s-379 Úgy vélem, aki színpadra lép, annak kötelessége a nyelv ápolása.
s-380 Engem nagyon boldoggá tett ez a kitüntetés, különösen azért, mert én egyik díjamért, elismerésemért sem tettem soha egyetlen lépést sem.
s-381 Az érthetőséghez, a szép magyar beszédhez egyébként az is hozzásegített, hogy a Zeneakadémián nemcsak dr. Molnár Imre foglalkozott velünk, hanem az egyik legszebben beszélő színész, Abonyi Géza is.
s-382 Ő mondta mindig, hogy aki az utolsó sorban ül, az is fizetett a jegyéért, tehát annak is kell értenie a szöveget.
s-383 S úgy kell játszanunk, hogy aki először van operában, az name azzal az élménnyel menjen haza, hogy itt csak három órán át ordibáltak, s emellett az előadásunkkal annak is újdonságot kell nyújtanunk, aki sokadszor ül be ugyanarra a produkcióra, és minden apróságot észrevesz.
s-384 De talán a legnagyobb bók az volt az életemben, amit Gábor Miklós mondott nekem: 'Ha téged nézlek a színpadon, nem veszem észre, hogy énekelsz.'
s-385 Ez a műfaj lényege: olyan szuggesztivitással, olyan hőfokon kell előadni az operákat, hogy természetesnek hasson az éneklés.
s-386 Az utóbbi években a közönség több filmben is találkozhatott önnel.
s-387 Lesz ennek folytatása?
s-388 Nem hiszem, bár nagyon izgalmas, érdekes kirándulások voltak ezek a forgatások.
s-389 Meglepett, amikor ezekre a szerepekre felkértek, hiszen voltam alvilági főnök és őrült SS-tiszt, játszhattam a Balekok és banditákban, valamint a Hány az óra, Vekker úr? című produkciókban.
s-390 Mindenesetre élveztem ezt a fajta munkát is.
s-391 Mit kíván ilyenkor magának még az ember?
s-392 Egészséget, ha már az ember ilyen kort megért, és a nézők észrevették, megszerették.
s-393 Pedig úgy gondolom, én nem csináltam semmi mást, csak szolgáltam a muzsikát és a közönséget.
s-394 Boldoggá tett és tesz, hogy zeneszerzőzseniket szólaltathatok meg, s ezáltal még közelebb kerülök művészetükhöz.
s-395 Kompozíciói egyedi hangvételűek, jellemző rájuk a minimálzenéhez, az etnóhoz és az európai hagyományokhoz való vonzódás.
s-396 A muzsikus-zeneszerző több mint negyedszázaddal ezelőtt végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, s 1979-ben alapítója volt a 180-as csoportnak.
s-397 Az együttes 1990-es feloszlása óta főleg zeneszerzői tevékenységet folytat: komponált balettzenét, két kamaraoperát, nagyzenekari és kamaraművet, valamint több tucatnyi filmnek, színházi előadásnak is ő a zeneszerzője.
s-398 Melis László szerzői estje holnap este lesz a Trafóban; a koncerten az UMZE kamaraegyüttes és az Amadinda előadásában három különböző alkotói periódus szerzeményei, a Maldoror énekei, a Mulomedicina Chironis és a Henoch apokalypsise hangzanak fel Héja Domonkos dirigálásával.
s-399 Aki valami miatt személyesen nem lehet jelen ezen az esten, az is meghallgathatja majd ennek a koncertanyagát, hiszen ezekből a szerzeményekből lemezfelvétel is készül.
s-400 Igen, éppen a napokban fejeztük be a stúdiómunkát.
s-401 A CD a Budapesti Music Center kiadásában lát majd napvilágot.
s-402 Gőz László nemrég indított egy huszonkét lemezből álló sorozatot, amelyben többek között Vidovszky László és Faragó Béla szerzői albuma is helyet kapott, s ennek folytatásaként jelenik meg az én CD-m is, remélhetőleg még ebben az esztendőben.
s-403 Többször dolgozott együtt az Amadinda együttessel, számos darabjában kapnak fontos szerepet az ütőhangszerek ...
s-404 Általában a ritmusos kompozíciókat szeretem, a giusto tempójú darabokat, amelyekben kézenfekvő az ütőhangszerek használata.

Text viewDownload CoNNL-U